A szombati kis csörte Verstappen és Russell között az egyik legjobb példája annak, hogy miként kell minden apróságot felfújni. Az is biztos, hogy azért lett ekkora ügy belőle, mert most pont a kamerák előtt került sor egy kisebb szóváltásra a két pilóta között, és nagyjából hallani is lehetett a beszélgetést kettejük közt.
Maga a koccanás egy teljesen átlagos, mondhatni mindennapos versenyszituáció volt. Azon lehetne vitatkozni, hogy voltak hasonló esetek, amelyekért akár büntetést is kiosztottak volna, dehát tudjuk jól, hogy a Forma-1-ben bármire számíthatunk a versenybíráktól, csak következetességre nem, szóval szerintem felesleges azon rágódni, hogy Russellt büntetni kellett volna vagy sem.
Az is teljesen átlagos volt, hogy a leintés után holland odament a Mercedeses kollégájához beszélni vele, vagy akár fogalmazhatunk úgy is, hogy számonkérni őt az esetért. Mindkettő százezerszer megtörtént már, és ezentúl is meg fog történni majd, csak ritkán kapják el a kamerák ezeket. És a forgatókönyv is nagyon kevés kivétellel ugyanaz: mindkét fél a saját igazát védi. És valahol mindkettejüknek igaza is van. Az sem számít egyáltalán, hogy Verstappen is nemegyszer volt már az, aki hasonló szituációt idézett elő. Nem létezik olyan versenyző, aki ne lett volna akár az okozó, akár az “áldozat” hasonló versenyhelyzetekben. Kevesebbért is láttunk, hallottunk már nemegyszer hasonló rádiózást, futam utáni beszélgetést szinte bármelyik pilotától.
Vegyük csak saját magunkat, melyikünknek tetszene, és hagyná szó nélkül, ha valaki egy versenyen megpöckölné az autónkat, ami után meg is sérül az autónk? Melyikünk nem káromkodik, vagy dudál, vagy mond valamit dühében a mindennapokban is a volán mögött, amikor valaki az utcán mondjuk elénk vág?
Szóval igen, szerintem igaza van Verstappennek abban, hogy az ilyen eseteket meg kell beszélniük egymás között a versenyek után, csak azt nem a pillanat dühében kellene tenni, és a végén odaszúrt “ezentúl én is így fogok tenni, f*szfej” is teljesen felesleges volt, még akkor is, ha valószínűleg még jobban felment benne a pompa, amikor a brit csak úgy otthagyta. Abban viszont nem volt igaza a hollandnak, hogy Russell feleslegesen versenyzett vele, mert úgyis megelőzte volna. Ő sem tett volna másként hasonló helyzetben. Egy versenyző akkor versenyző, ha az adandó lehetőséggel élni próbál, még akkor is ha azt egy Trabanttal teszi egy Ferrari ellen.
Igaza van Russellnek is (bár ő hibázott) abban, hogy ez autóverseny, és ő is próbál előrébb kerülni, ő is nyerni próbál, de attól még ő sem kellett volna csak úgy faképnél hagyja a másikat. Abban viszont már nincs igaza a fiatal britnek, hogy az övé volt már az előny, és Verstappennek el kellett volna vennie. Így már nem autóverseny, George, csak akkor, amikor a Te szemszögedből az?

Login with Patreon
Legyél te is a támogatónk!

Legfrissebb cikkeink
- Pérez is megkaphatta a saját – vigyorgó – sárga lapját
- Nyck de Vries megmérettetett és könnyűnek találtatott
- A Red Bull Akadémia szembeköpése
- Top pilóta-e Alex Albon?
- Charles Leclerc NEM világbajnok alkat?
- Tisztelet
- Igazságot Stoffel Vandoorne-nak!
- Csapat Ranking #4
- Miért lehet probléma Adrian Newey megtartása?
- A Forma-1 Miamiba, a Formula-E Monacoba látogat
Legutóbbi hozzászólások