Egy régi de kevésbé ismert történet a Forma-1 gyerekkorából, hogy Enzo Ferrari a győzelem érdekében még a saját gyenge konstrukcióit is képes volt félredobni és egy korábbi riválisa szinte vadonatúj versenygépeit kezdte el használni. A legendás csapatalapító mindezt arcvesztés nélkül tehette meg, tökéletesen kihasználva a saját nemzetének büszkeségét és lényegében ingyen ismét a csúsra ért egy rövid időre.
A Lancia 1955-re elkészítette a D50S modellt, amely az etalonnak számító Mercedesekkel fel tudta venni a versenyt. Csakhogy a szezon végén a Mercedes a le mansi tragédiában való érintettségük miatt kivonult a sportágból és így hiába került volna pole-pozícióba az olasz gyár, kifutottak a költségvetésből, nem az elvárt tervek szerint mentek az eladások és a drága motorsportprogram leállítása mellett döntöttek. Ugyanezen időszakban a Ferrarinak ugyan volt pénze, tőkéje és mindene, ami egy sikeres Forma-1-es programhoz kellene, csak versenyképes autója nem akadt. A csapat Tipo-500-as modellje korábban sorba nyerte még Alberto Ascarival a címeket, de a felújított változott a 2-ről 2,5 literessé növelt motorral nem tudott méltó ellenfél lenni. A győzelmi sorozathoz szokott olasz médiától minden vesztes hétvége után mai szokás szerint jött a Ferrarit lehordó cikk, amit a Commendatore sem hagyott annyiban. Valóságos háború zajlott a felek között, aminek Enzo Ferrari véget akart vetni és a kivonuló rivális autóit meg akarta szerezni. A terv végrehajtásához ezért cselhez folyamodott.
Ferrarinak szokása volt a legkisebb sérelem, sértés, nem tetsző szabály módosítás után teátrális színpadi játékkal kivonulással fenyegetnie. Ezúttal is ezzel a kártyával élt 1955 nyarán, ami miatt az olasz sajtó és autóipar komoly nyomás alá került. Félő volt, hogy az autósport élén álló olasz nemzet csak a Lanciához hasonló pénzügyi problémákkal küzdő Maseratira számíthatna csak a jövőben. Hogy a kivonulás nemzeti tragédiáját elkerüljék, így Enzo Ferrari megsegítésére kellett sietniük. Ferrari pontosan erre számított és minden szereplő be is kapta a csalit.
1955 júliusában tárgyalások kezdődtek a Ferrari, a kivonuló Lancia és a Fiatot is irányító Agnelli család között. A tárgyalások célja egyértelmű volt: milyen feltételek mellett kapja meg Enzo Ferrari a D50S versenyautókat. A háromoldalú egyezség órák alatt létrejött és Maranelló számára egy hihetetlenül előnyös alku született meg. A Lancia 6 darab kész és félkész versenyautót adott át pótalkatrészekkel, szerszámokkal és az autót megalkotó mérnöki gárda egy részével. Emellett az Agnelli család a Fiaton keresztül a 5 éven át évi 100 ezer dollárt is adott Ferrarinak a versenyprogram futtatásáért. De facto Enzo úgy kapott egy közel kész csapatot versenyképés technikával, hogy a vételárat egy harmadik személy fizette. Bár az alkuval beismerte a kudarcát, de ez senkit sem érdekelt.
A versenyautók 1956 júliusában meg is érkeztek a maranellói gyárba, amelyek érkezésekor csak annyit mondott Ferrari:
“Megköszönhetnék, hogy átveszem ezt a sok kacatot.”
A “kacatok” végül megszolgálták az árukat és 1956-ban Juan Manuel Fangio révén újra világbajnoki címhez segítette Enzo Ferrait. A bajnoki cím történetéhez hozzá kell tenni, hogy Fangio és minden márkatársa folyamatosan megbízhatósági problémákkal küzdött és csak Peter Collins átadott autóján múlott Monzában, hogy az argentín lett a végső győztes. A konstrukción kiütközött végső soron a fejlesztés során fennálló pénzügyi erőforrások hiánya. Egy évvel később már nem csak megbízhatatlanok voltak, hanem el is avultak és egy győzelmet se szereztek a Forma-1-ben. Azonban ez nem kisebbíti azt a tényt, hogy a Lancia is képes volt a Forma-1 trónjára felkerülni.
Csatlakozzatok hozzánk a Discord szerverünkön és hozzunk létre egy igazán elit közösséget! Meghívó:
Login with Patreon
Legyél te is a támogatónk!
Legutóbbi hozzászólások