A szezon utolsó időmérője a Red Bull családról szólt. Max Verstappen hozta a kötelezőt, Sergio Pérez tett egy lépést a világbajnoki második hely felé, Sebastian Vettel pedig klasszist villantott.
Q1
Egy Red Bull 1.-2.-t hozó szabadedzést követően készülődhetett az F1 mezőnye idei utolsó időmérőre, amelyen főszerepben természetesen Sebastian Vettel volt, hiszen a német pályafutása végső kvalifikációját kezdte meg az Abu Dhabii villanyfényben. Az első gyorsköröket követően a bikások egyértelműen vezettek, míg hátul a Williamsek, Bottas, Schumacher és Vettel álltak kiesésre.
Második kísérletre aztán mindenki jelentősen javítani tudott, különösképpen Vettelnek sikerült előrébb jönnie egészen a 6. helyig. Rajta kívül még honfitársának Mick Schumachernek sikerült kievickélnie a kiesőzónából, ahol végül a két Williams, Bottas, Gasly és Magnussen zárt.
Q2
Meglepetésre a második szakaszt a Mercik kezdték használt gumikon, egyfajta biztosító körrel, amely Russellnek jobban sikerült mint csapattársának. Őket követően aztán jöttek a többiek és ismét a Red Bullok álltak az élre, igaz most már Sainz közelebb került hozzájuk. A kiesés határán Alonso volt, míg üldözői Tsunoda, Ricciardo, Stroll, Schumacher és Zhou voltak.

A Mercedesek külön stratégián voltak a Q2 során
A második kísérlet pedig megint zseniálisan jött ki Vettelnek és a német tovább is ment a Q3-ba ellentétben Alonsoval, akit végül Ricciardo ütött el a Top 10-től. Rajta kívül még Tsunoda, Schumacher, Stroll és Zhou mehetett nyilatkozni korábban. Az élen eközben a két Ferrari másfél tizeden belülre megközelítette Perezt, így egy igazán szoros utolsó etapra volt kilátás.
Q3
Az első körváltásokat követően Verstappen állt az élre – közel 3 tizeddel. Mögötte ugyanakkor nagyon szoros volt a csata: Sainz, Perez és Leclerc 1 tizeden belül voltak. A két Merci kicsit a senki földjén volt, míg a 7. helyért ádáz csatát vívott a Vettel, Ocon, Ricciardo Norris kvartett.
Az utolsó próbálkozásoknál pedig a bikások nem hagytak kérdést és Verstappen vezérletével behúzták az 1.-2. helyet, mögöttük a Ferrarik, majd a Mercik párosa zárt. Norris ismét megnyerte a “Best of the rest címet”, megelőzve Ocont, Vettelt és Ricciardot.
Folytatás holnap a szezon utolsó nagydíjával 14 órától!

Az időmérő végeredménye

Login with Patreon
Legyél te is a támogatónk!

Legfrissebb cikkeink
- Pérez is megkaphatta a saját – vigyorgó – sárga lapját
- Nyck de Vries megmérettetett és könnyűnek találtatott
- A Red Bull Akadémia szembeköpése
- Top pilóta-e Alex Albon?
- Charles Leclerc NEM világbajnok alkat?
- Tisztelet
- Igazságot Stoffel Vandoorne-nak!
- Csapat Ranking #4
- Miért lehet probléma Adrian Newey megtartása?
- A Forma-1 Miamiba, a Formula-E Monacoba látogat
Legutóbbi hozzászólások