Connect with us

Időmérő/Sprintfutam

Kevin Magnussen a pole-ban, Charles Leclerc a pokolban Interlagosban

Az esős időmérő edzés meglepetés győztest sorsolt magának az interlagosi versenypályán Kevin Magnussen személyében. A dán pilóta a saját maga nagyszerű köre mellett kellett az eleredő eső egy baleset is a szombati sprintversenyre a pole-pozíció megszerzése. A legnagyobb vesztes Charles Leclerc lett, aki egy rossz gumiválasztás miatt csak a 10. helyet tudta megszerezni.

Q1

A vizes versenypályára intermediate gumikkal gurultak a versenyzők a zöld lámpa megjelenése után. A megszokottól eltérően már a top csapatok is hamar a pályára gurultak a középcsapatok pilótáival együtt. A sietség nem a véletlen műve volt, Charles Leclercnek jelentette a versenymérnöke, hogy a Q1 második felére megérkezik egy nagyobb eső és a körülmények csak romlani fognak. Nem kellett sokáig siettetni a Ferrari monacóiát, aki egyből az élre ugrott egy 1:19.191-es idővel, a következő körre újabb négy tized másodpercet javított a körén. Percekkel később már Max Verstappen vette át a vezetést egy 1.18.495-ös , de az ő vezetése is pünkösdi királyságnak bizonyult, miután Fernando Alonso újabb három ezred bizonyult gyorsabbnak.

Folyamatosan javultak a körülmények, amit Pierre Gasly igyekezett elsőként kihasználni és elsőként tette fel a lágy keverékű slick gumikat. Míg Pierre Gasly köridejeit vizslatták a csapatok, addig az FIA Kevin Magnussen egyik köridejét vizsgálta meg közelebbről és végül az elvétel mellett döntött. Bánkódhatott a dán pilóta, hiszen a szakasz addigi 3. legjobb idejét vették el tőle. Időközben Gasly számításai bejöttek és ő volt a leggyorsabb a versenypályán. Több se kellett a többi pilótának és sorba mindenki a lágyakért behajtott a boxba. A Ferrarinál kisebb zavar is kialakult a box előtt,  Leclerc várakozott hosszú másodperceken keresztül, míg kihozták neki a szárazpályás abroncsokat.

Az utolsó két perc valódi káosz volt. Másodpercről-másodpercre változott nem csak a lista vezető személye, de a kieső zónában lévők is. Lando Norriss és Fernando Alonso is az élen állt, de egy adott pillanatban még Nicholas Latifi is a mezőny leggyorsabbjának bizonyult, míg az élcsapatok versenyzői a továbbjutásért küzdöttek. Végül nagy meglepetés nem született, Latifi végül kiesett a Q1-ben, rajta kivül még Guanyu Zhou, Valterri Bottas, Yuki Tsunoda és Mick Schumacher búcsuzott.

Q2

A csapatok továbbra is az esőtől féltek és azonnal kiküldték a pilótáikat. A körülmények percről-percre javultak, bár Esteban Ocon már némi csapadékot jelentett, de ennek kézzel fogható jelét nem láttuk. 8 perccel a Q2 vége előtt Max Verstappen állt az élen egy 1:11.318-as idővel, mögötte a középmezőny pilótái sorakoztak egymás után Fernando Alonso, Lando Norris, Pierre Gasly és Kevin Magnussen sorrendben.

A kiesők között ekkor a két Mercedes tanyázott és az egyre inkább eleredő esőben igyekeztek javítani. Ez végül mind George Russellnek, mind Lewis Hamiltonnak sikerült és a harmadik-negyedik helyre ugrottak fel. A javítás szintén ráfért Carlos Sainzra, de ő szintén megugrotta a feladatot. Az utolsó percre fordulva Albon, Gasly, Vettel, Ricciardo és Stroll tartózkodtak a kieső helyen. A két Aston Martin hamar kiszállt a buliból, mindketten elfékezték az első kanyart és azonnal elszállt az esélyük a továbbjutásra. A többiek a körülmények romlása miatt már nem tudtak javítani és nem változott a sorrend. A legjobb időket autók között nem volt nagy meglepetést: Verstappen, Sainz, Leclerc, Russell sorrendben álltak az időmérő tábla élén.

Q3

Az időmérő edzés utolsó szakaszának kezdetére továbbra is enyhén csepergett az eső, de tartva a nagyobb égi áldástól mind a 10 pilóta egymás mögött várta a zöld lámpát Kevin Magnussennel az élen. Az éles szeműek azonnal kiszúrhatták, hogy egyedüliként Charles Leclercet a köztes esőgumikon jött a boxba. A kockáztatás nem jött be és az első mért köre végén már a boxba kellett jönnie. A baj csőstül jött a monacói számára, mert a felvezető köre közben megjelent a piros zászló. A versenyirányítás a megszakítást George Russell miatt rendelte el, aki az első DRS-zóna végén a csúszós fehér csíkon fékezett, kisodródott a sóderágyba majd a visszamenetel közben túl nagy gázadással elásta magát.

Míg a Ferrari boxban a csalódást, addig a Haas garázsában a készülő örömünnepet lehetett érezni. A piros zászló beintése előtt Kevin Magnussen ugrott fel az első helyre, a pilóta először nem is akarta elhinni, amikor a csapatrádióban közölték vele a helyzetet. Az 1:11.674-es idejénél mindenki csak rosszabbat tudott futni és kifizetődött, hogy hamar kiküldték a boxutca végére a Q3 kezdete előtt. A megszakítás alatt többször is lehetett látni a csalódott Leclercet, aki már sejtette, hogy a 10. helynél jobb már nem lesz a kvalifikáción. A mentés sokáig elhúzódott és megérkezett a teljes időmérő edzésen várt nagy eső. Ezt követően hiába ment ki Sergio Pérez és Lewis Hamilton is az intermediate gumikon, egyértelmű volt, hogy nem lehetett már javítani.

Kevin Magnussenné lett így végül a pole-pozíció a szombati sprintversenyre, a második helyet Max Verstappen szerezte meg, míg a harmadik helyezett az edzést a sóderágyban befejező George Russell lett. A legjobb három mögött Lando Norris, Carlos Sainz, Esteban Ocon, Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Sergio Pérez és Charles Leclerc követte. A monacói pilóta a pokolban érezhette magát, hogy egy kockáztatáson ismét ő vesztett a mezőny összes többi tagjához képest, de javításra az esély számára megnyílik a holnap este 20:30-kor kezdődő sprintversenyen.

Csatlakozzatok hozzánk a Discord szerverünkön is és hozzunk létre egy igazán elit közösséget! Meghívó:

https://discord.gg/VKhhJVbmSh

Click to comment