Connect with us

Hír

Drámai végjáték, de ezúttal nem a Ferrari stratégák hibáztak! – Szingapúri Időmérő összefoglaló

Az előzetes várakozásoknak megfelelően egy rendkívül szoros időmérő edzést láthattunk, amely végül a Max Verstappen autójába öntött üzemanyag mennyiség döntött el. A pole-pozíciót a versenyre Charles Leclerc gyűjtötte be, Sergio Pérez és Lewis Hamilton előtt. Utóbbi pilóta és a már Q2-ben búcsúzó George Russell igazán bánhatják, hogy nem tudtak kihozni többet a Mercedesből, hiszen az első rajtkocka nem volt elérhetetlen a számukra.

Q1

Nem esett már az eső Szingapúrban az időmérő kezdetén, ugyanakkor a pálya még mindig vizes volt, így az elsőként kiguruló Mercedesek és a mezőny többi része is az intermediateken teljesítették az egész Q1-et. Amelyen a TOP 3 csapat versenyzői egyértelműen kimagaslottak a mezőnyből és egymást váltogatva álltak az élen.

A mezőny hátsóbb régióiban az Alfák, a Williamsek és a Haasok voltak bajban, ugyanakkor az amerikai csapat az utolsó percekre jelentősen feljavult és végül mindkét autójával továbbjutott, míg az Alfanál Zhou szolgáltatta a Q2-t érő kört. A meglepetéskieső Ocon volt, aki a fékjeit okolta a rossz teljesítményért, a Williamsek mellett pedig még Daniel Ricciardo volt az aki mehetett nyilatkozni.

A Q1 végeredménye

Q2

A második felvonásban már egyértelműen az volt a kérdés, hogy mikor lesz alkalmas a pálya a slickekre, ugyanakkor a mezőny óvatos volt és az első 10 percben még mindenki csak a zöld oldalfalú gumikkal próbálkozott. Leclerc ebben a szakaszban mindenkinél előrébb járt, ugyanakkor a Red Bullok és Hamilton sem volt nagyon lemaradva a vezető monacoitól. A TOP 10-be még Norris, Alonso, Gasly és Stroll fért be, míg az üldözők csoportját a Haasok, Tsunoda, Vettel és Zhou alkotta.

Utóbbi kettő, valamint Stroll pedig úgy döntött, hogy az utolsó percekre bevállalják a slickeket és bár nagyon javultak az utolsó körökben, de végül nem jött össze egyiküknek sem a továbbjutás. Rajtuk kívül még Mick Schumacher és hatalmas meglepetésre George Russell kellett hogy elhagyja autóját a Q2 végén.

Bár többen is bevállalták a Q2 végén a slick gumikat, de végül ez a vesztüket okozta

Q3

Az utolsó szakaszra pedig már nem volt kérdés, hogy a slickek lesznek a nyerőgumik, ezeket pedig Hamilton melegítette fel a legjobban, így az első körök után a brit állt az élen megelőzve Verstappent és Leclerct.  Az utolsó próbálkozások ugyanakkor óriási tűzijátékot hoztak, többek között Alonso, Perez és Leclerc is állt az élen, a végén viszont érkezett Verstappen egy mindenkinél gyorsabbnak tünő körrel. Mielőtt azonban befejezhette volna ezt a kört rászóltak, hogy mindenképpen hajtson be a boxba, így a címvédő a Pole helyett csak a 8. helyet szerezte meg. A csapatutasítás okát nem mondták meg, de mindenki arra gyanakodott, hogy a Red Bull stratégái elszámolták magukat az üzemanyag kapcsán és ha Max befejezi körét, akkor nem maradt volna elég benzin a mintavételhez, ami azonnali kizárást eredményezett volna.

Így tehát holnap ismét Charles Leclerc várhatja majd a lámpák kialvását az élről, mögötte pedig majd Perez, Hamilton, Sainz és Alonso foglalhatja majd el az első 5 rajtkockát egy rendkívül izgalmasnak ígérkező Szingapúri Nagydíjon.

Folytatás holnap 14 órától!

Az időmérőedzés végeredménye

Click to comment