Connect with us

Minden ami F1

Melyik a leglassabb pilóta a csapattársához képest az időmérő edzésen?

A Forma-1-es berkeken belül, meg úgy általában az autó-motorsportban van egy híres mondás: ,,A csapattársad az első számú ellenfeled.” Ennek oka az, hogy csak a csapattársaknak van ugyanolyan autója, és így az ő teljesítményüket lehet a legkönnyebben összehasonlítani. Ez főleg az egykörös-tempó és a versenyeken nyújtott teljesítmények összehasonlításánál igaz, hiszen ott a képernyő előtt ülve is látni lehet, hogy melyik pilóta nyújtotta a jobb teljesítményt pusztán a baloldalon lévő sorrendre pillantva. Ebben az írásban csak az egykörös tempóra fókuszálok és mutatom be, hogy jelenlegi mezőnyben melyik pilóta marad el legjobban a csapattársától az időmérő edzéseken.

Az összehasonlításhoz összegyűjtöttem az idei 13 Forma-1-es nagydíj összes pénteki-szombati időmérőedzésének végeredményét, és azokat a legjobb köridőket vettem alapul az egyes időmérős szakaszokból, ahol még mind a két pilóta futott mért kört. Például Lance Stroll a Magyar Nagydíjon bejutott a Q2-be, a csapattársa Sebastian Vettel viszont már a Q1-ből sem jutott tovább, így ennél az esetnél a Q1-es köridők kerültek összehasonlításra. Erre az adattisztításra azért van szükség, mert a legtöbb pálya állapota folyamatosan javul a felvitt gumiréteg miatt, és így nem lenne fair egy 20-30-40 perccel korábban teljesített köridőt összehasonlítani egy később futott köridővel. Az adatokból ki kellett szűrni az esős imolai, motreali és silverstone-i időmérő edzéseket, mert a nem száraz pályás körülmények eltorzították az eredményeket, egyes esetekben több másodperces különbségeket is előidézve.

További fontos kitétel volt, hogy ha egy pilóta nem tudott még a Q1-ben sem mért kört teljesíteni, akkor ott nem volt természetesen köridő összehasonlítás. Ennélfogva a két AlphaTauri pilóta jeddahi időmérőjén futott köridejeit nem vettem figyelembe, mert Yuki Tsunoda és nem tudott mért kört futni az időmérőedzéseken. Illetve a két Mercedes pilóta Osztrák Nagydíjon futott Q3-as idejük helyett, a Q2-eseket vettem alapul, mert Lewis Hamiltonnak csak egy 8 másodperccel lassabb második előkészítő körrel rendelkezett. Ezeket a feltételeket figyelembe véve a következő sorrend született (csapatonként csak a lassabb pilóták szerepelnek a felsorolásban, illetve az átlagos időkülönbség, amennyivel a csapattársaiktól kikaptak a kvalifikációkon):

  • Mercedes: George Russell – 0,016 másodperc
  • Alpine: Esteban Ocon – 0,138 másodperc
  • AlphaTauri: Yuki Tsunoda – 0,231 másodperc
  • Red Bull: Sergio Pérez – 0,241 másodperc
  • Ferrari: Carlos Sainz – 0,290 másodperc
  • McLaren: Daniel Ricciardo – 0,356 másodperc
  • Aston Martin: Lance Stroll – 0,365 másodperc
  • Haas: Mick Schumacher – 0,476 másodperc
  • Williams: Nicholas Latifi – 0,575 másodperc
  • Alfa Romeo: Guanyu Zhou – 0,611 másodperc

George Russell és Lewis Hamilton között gyakorlatilag nincsen különbség, a két brit pilóta mégha nem is egyszerre, de átlagban kihozzák egy körön a maximumot az idei Mercedesből. Esteban Oconnak sincsen szégyenkezni valója, hány pilóta aláírta volna ha Fernandótól csak 1,5 tizedmásodpercet kap átlagban egy gyorskörön. Mögöttük a mezőny nagyon sűrű és tisztán kirajzolódik, hogy minden csapatban van egykörös specialista házon belül 2,5-3,5 tized másodperccel. Érdekkeség, hogy Carlos Sainz és Sergio Pérez tökéletesen ellentétes utat járt be. Míg a mexikói az év előrehaladtával, látványosan Montrealtól kezdve egyre távolodott, addig Sainz egyre inkább közeledett a csapattársához képest.

Az utolsó három pilóta lemaradása már igencsak fejvakarós. Mick Schumacher junior szériákban mutatott pályafutását látva tudtuk, hogy nem az időmérők lesznek az erősségei. De arra senki sem számított, hogy a szintén nem egykörös tempójáról híres Magnussentől is közel másodpercet kap szombat délutánonként. Annyi kiegészítést hozzá kell tenni az ő esetében, hogy az átlaga némileg jobb lenne, ha a továbbjutást érő körét nem veszik el a Paul Ricardon. Nicholas Latifi valóban szenved az idei Williamsben ez kétségtelen. A fél-másodperc feletti hátrányt már nem lehet sehogyan sem kimagyaráznia egy pilótának, pláne ha hozzávesszük, hogy száraz körülmények között sehol se volt gyorsabb a csapattársánál.  Felmentő körülmények az ő esetében nincsenek, cserébe egy javuló tendencia figyelhető meg nála az idény második negyedétől kezdve: a monacói 8 tizedes lemaradása a hungaroringi időmérő edzésre 3 tizedre csökkent.

Hosszas felvezető után térjünk ki a valódi leglassabb pilótára, aki az idei szezon egyetlen újonca, Guanyu Zhou. A kínai pilótánál nem is az év első időmérőedzésén összeszedett 1,8 másodperces hátránya Valterri Bottashoz képest a szörnyű, hanem a barcelonai 1 valamint a monacói aszfaltcsíkon látott közel 2 másodperces lemaradás a tragédia. Mintha egy másik géposztályban szerepelne Zhou, ez már akkora lemaradás, amit önmagában nem is lehet pilóta képességekkel megmagyarázni. De mi okozhat ekkora lemaradást a kínai pilóta esetében?

A Spanyol Nagydíj időmérő edzést követően mondta el Zhou, hogy számára mindig bonyolult a Q2, mert sohase marad új szett lágy gumija. Magyarul az Alfa Romeo nem jól gazdálkodik a versenyhétvégék korábbi szakaszain és hamarabb elhasználják a lágy keverékeiket a kínai autóján. A korábban említett Bahreinben és Barcelonában is jelentőset lassult a Q1-es idejéhez, 1 másodpercet illetve 6 tizedet. Bár a többi versenypályán nem ment rosszabb köridőt az időmérő edzés második szakaszára, vagy pár tizedet javított is, de a valóságban nem tudjuk, hogy pontosan mely versenypályákon hány tizedmásodperc maradt a kínai pilótában a használt gumik miatt.

Guanyu Zhou-t felmenteni nem kívánom. Biztos van közte és Valtteri Bottas között egykörön tempókülönbség a kínai hátrányára, de pontos értékeket nem tudjuk a fentebb említett ismeretlen tények miatt. Különben nem kellene annyi lágy gumit felhasználni a gyakorláshoz és nem fogynának ki belőle idő előtt. Azonban ez az eset is egy jó példa arra, hogy ezeket a Forma-1-es adatokat is érdemes kontextusba helyezni és úgy megvizsgálni, feltárni a lehetséges okokat a számok mögött.

Amennyiben értékeled a Padlógáz munkáját, kérlek segítsd a tevékenységünket pár like-kal és megosztással, hogy így minél több emberhez eljuthassunk. Ha anyagilag is tudsz minket támogatni ezt az alábbi linken teheted meg. Minden segítséget köszönünk! 

https://www.patreon.com/padlogaz

 

Click to comment