Connect with us

Minden ami F1

Fernando Alonso igent mondott a Wishről rendelt McLaren-Honda projektre

Fernando Alonso igent mondott Lawrence Strollnak és 2023-tól az Aston Martin megüresedett ülését foglalja el. A hír derült égből villámcsapásként ért minket és minden szurkolót, hiszen minden jel arra mutatott, hogy a spanyol nem megy sehová és további két idényre az Alpine-hoz ír alá. Ehelyett az enstone-i gárdát így karrierje során harmadszorra hagyja el, ezúttal pedig a Wishről rendelt McLaren-Honda projektért.

2023-as ülésrend: Ki lesz Sebastian Vettel utódja?

A Sebastian Vettel helyét firtató írásomban  számoltam a spanyol lehetséges érkezésével és harmadik helyre tettem a listámon. Akkor azt írtam, hogy Fernando Alonso képes lehet ugyanazokért a célokért küzdeni, mint az Alpine-nál az idei évben, ha minden hibát kijavít Mike Krack csapatfőnök és a vezetőség a következő idényben. Visszalépés ebből a szempontból nem történne. Bár az ő esetében nem említettem meg, de imponáló lehetett számára az épülő gyár és az egyre bővülő szakember gárda, ami a 2023-as szezontól kezdve maximális fordulatszámon tud pörögni. Lawrence Stroll elmondta, hogy Alonso tökéletesen illik az építkezési filozófiájába, hogy a legjobb embereket és erőforrásokat akarja összegyűjteni és így sikerre vezetni az Aston Martint. Ahhoz kétség sem férhet, hogy továbbra is spanyol a mezőny top-5 pilótájának egyike még 41 évesen és ebből a szempontból tökéletesen illik a csapattulajdonos elképzeléseibe.

De ennyi. Több érv nincs, amit pozitívumként el lehet mondani erről az átigazolásról, ellenben a negatívumok miatt kevés épeszű ember ment volna önként az Astonhoz. Kezdjük ott, hogy hiába a felemelkedés lehetősége, ezt a kommunikációt halljuk 2018 nyara óta, amikor Lawrence Stroll és a konzorciuma átvette a csapatot. Az eredményre azóta is várunk, sőt, 2021-es idénytől kezdve látványos leépülés figyelhető meg. A lesüllyedés egybecseng azokkal a hírekkel, amelyek szerint sikerült a korábban rendkívül sikeres és hatékony mérnöki gárdát teljesen szétzilálni. Fő okként szinte mindenki pont a csapatot megmentő Lawerence Strollt jelölte meg, aki teljesen laikusként a versenyautóépítés mérnöki folyamataiba szól bele.

Mi történik az Aston Martinnál?

Jól emlékezhetünk a 2020-as “Pink-Mercedesre”, vagy az idei “Zöld-Red Bull” körüli botrányokra. Előbbi kapcsán, csak az FIA jó indulatán múlott, hogy nem zárták ki őket az idényből és azóta több szabályt is módosítottak az eset következtében. Az ötletszerző pedig minden jel szerint Lawerence Stroll volt, hogy az aktuális legjobb autó másolatával tudjon a riválisok fölé nőni. Így sikerült a korábbi innovatív mérnöki műhelyből másoló üzemet faragnia. Nem csodálkozom azon, hogy a munkakörnyezet rendkívül toxikussá vált egy hozzá nem értő főnök állandó utasításai miatt. Nem értem, hogy Fernando Alonso, miért szavazhatott bizalmat egy olyan csapatnak, ahol jelenleg a csapatfőnök lényegében egy kirakat figura valamint a tulajdonos fia az elsőszámú versenyző.

Ha már Mr. Stroll szóba került, ő maga egy rendkívül határozott személyiségként ismertük meg, aki a győzelemért és a fia sikereiért szinte bármit hajlandó megtenni. A fél paddock személyzet felvásárlása és beruházásokba való befektetés egy dolog, de mint a fenti példák is mutatják az írott és íratlan szabályokon is hajlandó megszegni. Bár ennyire a szabályok átlépése nem Alonso ismérve, a győzni akarása annál inkább. Hasonló személyiség jegyeik vannak, ami a jó barátsághoz és kapcsolathoz elengedhetetlen, de egy csapat működése szempontjából valódi időzített bomba. Mint az a bizonyos két dudás egy csárdában, egymás mellett huzamosabb ideig nem tudnak meg férni egymás mellett. Lényegében csak időkérdése, hogy mikor lesz az első összezördülésük és a spanyol természetéből fakadóan nem – egy bocsánat a Vettel szurkolóktól – meghunyászkodó típus. Ha kell keményen beleáll a dolgokba, erősen politizál és ezzel a tevékenységével képes csapatokat szétzilálni belülről.

Ezeket a jeleket részben már lehetett látni az idei szezonban is. Esteban Oconnal többször is kisebb ütközésbe került a versenypályán, elég a jeddahi futamon látottakra vagy a hétvégi Magyar Nagydíjon történtekre gondolni. Az állandó balszerencse és meghibásodások miatt már azt firtatta, miért csak az ő autójával történnek technikai problémák. A korábbi csapatainál is ugyanezek az üzenetek és megnyilvánulások voltak láthatóak. A Ferrarit és a McLarent a távozása után lényegében újra kellett építeni és átszervezni a működést, annyi belső feszültséget gerjesztett az évek alatt. Nem véletlenül nem kapkodnak érte már a nagycsapatok. Persze a helyzet még mindig összehasonlíthatatlanul jobb, mint az előző két csapatánál. Még ha zökkenésekkel és bukkanókkal is, de az együttműködést még lehetett volna folytatni az Alpine-nal.

A kérdés persze így adódik, hogy akkor miért írt alá az Aston Martinhoz. A korábbi írásomra visszautalva a 2018-as távozása óta alaposan átértékelte a Forma-1-es szerepést és mindenképpen a sorozatban képzeli el elsősorban a jövőjét, legalább a következő két évben. Az Alpine vezetősége viszont könnyedén nemet mondhatott erre a szándékra. Miért? Oscar Piastri miatt, aki az idei évben nem versenyez sehol sem, de egymást követő években tudta megnyerni a Forma-3-as és a Forma-2-es bajnokságot is. Jelenleg a következő generáció egyik legnagyobb tehetségeként tartják számon, akinek a szerződtetését már tavaly mindenki egy emberként követelte.

Ez utóbbi nem valósult meg, helyette a csapat privát tesztprogramját futja a tavalyi autóval Európa és a Közel-Kelet versenypályáin. Valószínűleg nem akarta elveszíteni Piastrit a Laurent Rossi – Otmar Szafnauer tengely, aki a saját Max Verstappen – George Russell – Charles Leclerc szintű tehetségük lehetne. Mindenki tudta, hogy Mark Webber vagy az Alpine-hoz, vagy más csapathoz a francia márkával vagy nélküle, de ülést talál a mentortáljának. A Williamses bemutatkozása lényegében csak egy karnyújtásnyira került, de inkább a kivárás mellett döntöttek Mark Webberék, ami így bejött. Oscar Piastri így szinte biztosan 2023-tól a francia csapat pilótája lesz és Esteban Ocon 2024-ig érvényes szerződése miatt nem maradt maradása Fernando Alonsónak. A spanyolnak pedig nem lehetett más választása, mint az egyetlen csapat meghívását elfogadnia, amelyik már a tavalyi idényben is felkereste. Legfeljebb a kért fizetségen gondolkozhatott egy ideig.

Fernando Alonso lényegében az Aston Martinnal kötött szerződésével ismét a McLaren-Hondás időket idézi meg. Adott a csapat saját pilótája és csapattársa, aki Forma-1- es szinten nézve nem éppen kiemelkedő tehetség (Lance Stroll, alias Stoffel Vandoorne). Adott egy olyan mérnöki gárda, akiknek a maradéka újra a korábbi sikereket szeretné elérni, de helyette évek óta tartó süllyedésnek a résztvevői. Adott egy olyan gyár, ami rendelkezik minden szükséges technológiával és erőforrással, mégis inkább a eredmény nélküli pénzégetés folyik a hatékony munka helyett (Aston Martin, alias Honda). Mindezek felett pedig egy olyan csapatfőnök áll, aki úgy tűnik nem ura a helyzetnek és nem képes irányítani a csapatot (Mike Krack, alias Éric Boullier). Mindannyian ismerjük a modernkori McLaren Honda történetét és jómagam annak felvizezett változatától nem várok jobb eredményt.

Amennyiben értékeled a Padlógáz munkáját, kérlek segítsd a tevékenységünket pár like-kal és megosztással, hogy így minél több emberhez eljuthassunk. Ha anyagilag is tudsz minket támogatni ezt az alábbi linken teheted meg. Minden segítséget köszönünk! 

https://www.patreon.com/padlogaz

Click to comment