Connect with us

Minden ami F1

2023-as ülésrend: Ki lesz Sebastian Vettel utódja?

Sebastian Vettel visszavonulásának bejelentésével ledőlt az első dominó a Forma-1-es pilóta piacon. Az Aston Martinnál 2023-ra így fixen lesz egy szabad ülés Lance Stroll mellett, amelyért ha nem is öldöklő harc, de kisebb küzdelem biztosan lesz mind a veterán, mind a kevés tapasztalattal rendelkező versenyzők között. A helyzetet bonyolítja, hogy csak egy főesélyes van a rengeteg pilóta közül és ő se számít közel se biztos befutónak. De kik is az esélyesek?

Daniel Ricciardo

Daniel Ricciardo és az Aston Martin házasság már az idény eleje óta kering a paddockban. Az ausztrál pilóta helyzete jól ismert: drágán szerződtette a McLaren, de közel sem hozza a teljesítményt, amit elvárnának tőle és az elégedettségnek Zak Brown egyre nyilvánvalóbb jeleket ad. Gondoljunk csak bele, hogy lassan már csak az nem megy tesztelni a McLarenhez, aki nem akar jószerivel. Ilyen helyzetben abszolút érthető döntés lenne a váltás a Forma-1-es karrier meghosszabbítása érdekében.

A pletykák szerint Lawrence Stroll pedig szívesen fogadná az ausztrál pilótát. Egyrészt Ricciardónak még mindig óriási marketing értéke van, a Drive to Survive sorozatnak továbbra is az egyik sztárja és közkedvelt a szukolók körében. Ő lehetne az Aston Martin következő márkanagykövete, az arc, akivel a sportautókat el tudnák adni. Másrészt több, mint 10 éves Forma-1-es pályafutása alatt már kellően tapasztalt, hogy a Vettel helyét átvegye a csapat újbóli felvirágoztatásában és sikerre vezesse a projektet. A csapat új gyára 2023-ban nyitja meg a kapuit a tervek szerint, ami a tele lesz a Red Bulltól jött szakemberekkel és jelen legmodernebb technológiájával. Technikai oldalról szinte minden adott lenne, hogy pár éven belül az él csapatok közé kerüljenek és ezért lehetne egy vonzó célpont.

A probléma az, hogy jelen pillanatban Daniel Ricciardo nagyon nem akarja a McLarent elhagyni. Már a közösségi mediában tesz ki egyoldalúan posztokat arról, hogy ő jövőre is a wokingi Forma-1-es csapat tagja lesz. További kérdés vele kapcsolatban, hogy mennyire akar ismét egy újabb projektbe kezdeni a sikertelen Renault és McLaren kaland után mindezt egy olyan csapatnál, amelyik rosszabb kiinduló pozícióban van, mint a korábban felsoroltak. Mindezek mellett ott van még Lawerence Stroll személye, aki bár pénzzel mindent megszerez, de mellette szinte minden mérnöki döntésbe is beleszól. Ennek eredményét pedig jól látjuk: a korábban jól működő Force Indiát teljesen szétzilálta.

Esély az ülésre: 35%

Mick Schumacher

Német a németre? Ez az elsőnek vadötlet szintén tavasz óta a közbeszédben forog. Mick Schumacher a folyamatos autótörések és láthatóan gyengébb egykörös valamint versenytempója miatt Günther Steiner   – jogosan – nem volt megelégedve a némettel. A helyzet odáig fajult, hogy már ultimátumot adott Schumachernek, miszerint, ha nyári szünetig sem szerez pontot ne is álmodozzon a hosszabbítás lehetőségéről. Ezt az akadályt bár sikeresen átugrotta, de a Haas csapatfőnöke továbbra sem volt hajlandó biztosítani a német pilóta jövőjét, miközben ez az aston martinos pletyka sem akar csitulni.

Sebastian Vettel újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy legszívesebben a mentoráltját látná utódjaként az Aston Martinban, és elképzelhető, hogy ebben az esetben nem lépne teljesen a háttérbe. Vettelről korábban is mondták, hogy jól állna neki valamilyen csapatvezetői szerep, akár ő lehetne az Aston Martin saját Niki Laudája és ő felelne a csapatpilótáiért. Ráadásul deklaráltan kijelentette, hogy jövőre sehol se fog versenyezni és az újságírói-média szerepvállalás se érdekelné. Lényegében semmi akadálya nem lenne, hogy 2023-ban a nagydíjak felén a csapat garázsában lássuk.

Mick Schumacher is egyértelműen profitálna ebből a kapcsolatból, nem csak a Vettellel való jóbaráti viszonya miatt. A szűkös anyagi helyzetű Haasból egy biztosabb financiális hátterű csapatba kerülne át, ahol az elérhető célok plafonja egyértelműen magasabban van. A Haas nem csak az idei szezonjára, de eddigi Forma-1-es történetére is jellemző volt hullámasút szerű szereplés. Sose lehet tudni, hogy az autó top-10-ben harcol vagy a mezőny végén kullog. Ez a bizonytalanság szűnne meg ebben az ő esetében. Lawerence Stroll Mick Schumacher személyében is megkapná, azt a Marketing arcot, amit már korábban is említettünk. Emellett a fia számára sem jelentene egy leküzdhetetlen akadályt a német pilóta, akivel összemérve végre véglegesen megtudhatja, van-e benne bajnoki potenciál vagy jobb lenne ezt az álmot elengedni.

Ami a szerződés ellen szól, az a Ferrari kapcsolat hiánya. Mick Schumacher már a gyerekkorától kezdve össze van nőne a Ferrarival, mégha hivatalosan csak a Forma-2-es pályafutása kezdete óta tagja a családnak. Ez a kötelék szűnne meg valószínűleg örökre, ha elhagyná a Haast. Ez csak abban az esetben fordulhatna elő, ha találnának nála jobb Ferrari akadémistát az amerikai csapathoz. Ez a veszély jelenleg nem áll fenn. A korábbi riválisok közül Callum Ilott hosszútávon köteleződött el az IndyCar mellett, Robert Shwartmann szponzori pénzei apadtak el az orosz szankciók miatt. A rangsorban következő junior Arthur Leclerc jelenleg a Forma-3-as bajnoki címért küzd és a bajnokság megnyerésével bár meglenne a szükséges szuperlicence pont, de nem szokás jelenleg a Forma-3-ból egyből felhozni pilótákat. Ameddig pedig valódi veszély nem fenyegeti az ülését és a Ferrari dönt az egyik autó sorsáról, addig nincs oka Mick Schumachernek a távozásra.

Esély az ülésre: 20%

Fernando Alonso

A kétszeres spanyol világbajnokot már tavaly is megkereste Lawrence Stroll pont Sebastian Vettel helyére, az idei évre miért ne tenné? Amellett, hogy Alonso marketing értéke is óriási a vezetési képességei még mindig a csúcs közelében vannak. Ha van pilóta, aki minden körülmények között a maximumot ki tudja autózni a versenygépből az Fernando Alonso. A sűrű középmezőnyben jelenleg rendre Alonso az, aki kiugró teljesítményre képes és ha az Aston Martin az idei hibákat jövőre kijavítja, akkor az idei Alpine szintje sem tűnik elképzelhetetlennek.

Fernando Alonso esetében túl sok ok nem lenne a váltásra. Végre egy viszonylag jó autóban ül, a csapat egyre jobb körülötte, miért térne vissza a McLaren Honda wishről rendelt utánzatához? Csak egy valódi ok lehet, ha az Alpine vezetőségének nem lesz más választása Oscar Piastri miatt. Bár az ausztrálnak lényegében készen van a williamses szerződése, de hivatalos aláírás még nem történt és menedzsmentje Mark Webberrel az élen kivár és keresik a jobb ajánlatokat. Ha pedig a franciák vezetősége biztosra akar menni és nem akarják még csak az esélyét sem megadni arra, hogy elveszítsék a Forma-2 regnáló bajnokát, akkor őt ültetik be Fernando Alonso helyére. Alonsóról meg tudjuk, hogy visszatérése óta átértékelte a helyzetét, viszonyát az autóversenyzéshez és minden lehetőséget megragadna a karrierje folytatása érdekében. Erre a célra pedig akár átmenetileg még az Aston Martin is megfelelhet.

Esély az ülésre: 10%

Oscar Piastri

Ha már szóba került az ausztrál róla se feledkezzünk. Oscar Piastri helyzetét már egy külön cikkben feldolgoztuk, azóta annyi újdonság történt, mint amit az előző bekezdésben említettem. Várakozó állásba helyezték magukat. Mark Webber főfókuszában a hírek szerint a McLaren van Daniel Ricciardo helyére, de az esélyeik nem túl jók. Így jöhetett a képbe az Aston Martin, mint az elérhető legjobb csapat. Lássuk be, a Williamsnél tulajdonos váltás ide, új építésű autók oda, gyakorlatilag az előrelépés csak minimális az elmúlt évekhez képest. Ezzel párhuzamosan Fernando Alonso 2024-ig történő hosszabbításáról is már csak a tinta hiányzik.

A 2023-as ülésrend: Oscar Piastri – Tavaly senkinek se kellett, idén ő a fő célpont

Piatri számára egyértelműen egy versenyképesebb opció lenne az Aston Martin a Williamsnél. A csapattárs Lance Stroll se tűnne egy olyan pilótának, aki mellett nem tudna kitűnni és megmutatni a képességeit. Illetve továbbra sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kor legfejlettebb gyára állhat a háta mögött a Forma-1-es bemutatkozásakor. Lawrence Stroll csapattulajdonos a személyében pedig egy piszok gyors pilótát kapna, aki rendkívül motivált és kiugró eredményt bármikor képes lenne hozni. Azonban az ő esetében a főproblémát a tapasztalatlansága jelentené. Egy újonc pilótával az Aston Martinra váró építkező projektet nem szívesen kezdenének el. Oda elsősorban egy releváns Forma-1-es tudással rendelkező pilótára lenne szükség, ez pedig Piastrinak egyelőre hiányzik. Továbbá az Aston Martin a folyamatos süllyedése elrettentheti Mark Webberéket, akik inkább a lassabb autóval rendelkező, de sokkal nyugodtabb és biztosabb környezetet jelentő Williams tudna biztosítani.

Esély az ülésre: 10%

Nyck de Vries

Ha már a Forma-1-es tapasztalatlanságot negatívumként szóba került, akkor egy teljesen más közegből érkező versenyzőre miért érdemes egyáltalán gondolni? Nyck de Vriest a Mercedes nem akarja elveszíteni és jelenleg is Toto Wolffék keresnek számára egy megfelelő opciót 2023-ra és azt jelenleg a silverstone-i istálló tudja biztosítani. Sebastian Vettel visszavonulásával az Aston Martin vonal erősödött meg ismét, miután a Williamsnél de facto kikosarazták a holland pilótát.

De Vries neve a csapatnál azért került szóba, mert muszáj lehetőséget adni legalább két első szabadedzésen egy junior pilótának. Lawrence Strolléknak nincsen pilóta akadémiájuk, a tartalékversenyzőjük Nico Hülkenberg, adja magát, hogy a motorbeszállítótól kérjék kölcsön a hollandot. Ez kapcsolat mehet tovább és köthetnek a felek egy újabb hosszabb távú együttműködést, olyat mint ami a Haas és a Ferrari között van. A versenyzőért cserébe az erőforrás, a váltó és az összes többi nem listázott alkatrészt kedvezményesebb áron tudnák beszerezni, ami sose jön rosszul. Toto Wolfféknak az üzlet azért se jönne rosszul, hogy megtudják számíthatnak-e a hollandra, mint Lewis Hamilton utóda és George Russell leendő csapattársa. Ez a próbálkozás pedig néhány millió dollárt megérhet.

A főkérdés természetesen az, hogy mennyire akarja Nyck de Vriest alkalmazni Lawerence Stroll. A pilóta kvalitásai kissé kérdésesek, hajlamos az inkonzisztenciára, a Formula-E-ben a címvédés biztosan nem sikerül neki az idei évben. Ha pedig a képességei problémásak, akkor a marketing értéke Forma-1-es szinten jelenleg katasztrofálisak. A rajongók körében nem igazán ismert, szponzorai nem igazán vannak. Nem az ő arcával lenne a legkönnyebb eladni a gyárról legördülő Aston Martinokat. Ne is beszéljünk, hogy a bevezetésben említett Forma-1-es tapasztalat hiányáról. Nyck de Vries nem az ideális jelölt, de az ő lehetséges szerződtetését számba se venni se lenne helyes.

Esély az ülésre: 5%

Alex Albon

A brit-thai versenyző újraindította a karrierjét a Williamsnél és most teheti meg a következő lépést egy jobb csapat felé. Ha Albon fejével gondolkodunk, ez lehetne fő motiváció a távozásra. A Williams  egy helyben toporog és bár jól néz ki, hogy Albon emeli ki őket a mocsárból és adja meg a pontszerzés lehetőségét, hosszútávon viszont nem biztos, hogy kedvező Albon karrierjére, hogy csak a mezőny hátsó felében, legfeljebb a közepében tud harcolni. Ha nem is a bajnoki cím, de győzelem lehetősége és a dobogós helyezésekért való küzdelem minden pilóta számára célként lebeg minden szezon megkezdése előtt. Ez a Williamsnél esélytelen, de az Astonnál egy minimálisan nagyobb. Vettel megmutatta a tavalyi évben, hogy megfelelő körülmények között fel lehet érni az autóval a top helyekre. Az idei évben pedig még mindig egyszerűbb egy Astonnal pontot szerezni, mint egy Williams-szel.

Alex Albon mellett szól, hogy már elég tapasztalnak mondhatná magát, ráadásul volt Red Bullos kollégák mellett tudna ismét dolgozni. A szurkolók körében szintén kedvelt és mint már írtam, a bebizonyította, hogy nem az a gyenge pilóta, akit Max Verstappen mellett láttunk 2020-ban. A 26 esztendősen még ideális korban van egy olyan hosszú távú program megkezdésében, ami az Aston Martinra vár. Ellenben fő akadályként ott van a Red Bull. A brit-thai pilóta jelenleg kölcsönszerződésben van mostani csapatánál és szinte kizártnak vehetjük, hogy Lawrence Strollhoz elengedik. Elég ha csak az idei másolós botrányra gondolunk, vagy az agyrablásra, amit Mr. Stroll véghez vitt és sorra vitte el a bikások szakembereit. Mindemellett nem tudjuk, hogy mennyi időre van lekötve Albon és bár nincsen felbonthatatlan szerződés, de ő nem az a pilóta a képességei ellenére sem, akit érdemes kivásárolni.

Esély az ülésre: 5%

Nico Hülkenberg

Hülkenberg nagy visszatérése előtt megnyílt az út. Állandó ülés nélkül 2020-óta eddig öt versenyhétvégén beugró pilóta ismét egy csapat központi alakja lehetne. Nico mellett szól, hogy tartalékpilótaként ismeri a csapatot, a személyzetet és a fennálló állapotokat. Nem kellene a betanulással és az összeszokással egy percet se vesztegetni. A német pilóta pedig még az év eleji beugrása után ismerte el, hogy a Forma-1-ről továbbra sem mondott le és keresi a lehetőségeket 2023-ra. Könnyen lehet, hogy pont a jelenlegi csapatánál lehet újra mezőny állandó tagja.

Mit tudna nyerni vele az Aston Martin? Egy stabil, még mindig megbízhatóan teljesítő pilótát. Az év eleji beugrásakor nagyon gyorsan felvette a ritmust az idény előtti tesztidőszak kihagyása ellenére. Még Lance Strollt is legyőzte a Bahreini időmérő edzésen és a Jeddahi versenyen. Az ő esetében is megvan az a tapasztalat, amire az Aston Martinnak nagy szüksége lenne az újraindításhoz. A pozítivumok felsorolása itt azonban véget is ér.

Nico Hülkenberg nem véletlenül esett ki a Forma-1 körforgásából. Stabil jó pilóta, de a lehetőségeit nem használta ki jól, soha se tudott dobogóra állni. Igazán kiemelkedő és maradandót utoljára az újonc idényében mutatott a Brazil Nagydíj időmérő edzésének megnyerésével 2010-ben. Azonkívül minden esetben megingott. A középcsapatok ezért sem kapkodtak érte, amikor elküdték a Renault-tól 2019-ben, nincsen benne semmi extra, amiért megérné megfizetni. További probléma, hogy Vettellel egyidős, 35 éves lesz augusztusban. Nem mindenki Fernando Alonso, hogy 40 évesen se látszik meg rajta az idő, hosszútávon még igazán a spanyolra sem lehet építkezni, egy gyengébb Hülkenberge meg végképp nem.

Ha Lawerence Stroll mégis tartalékpilótája előreléptetésén gondolkodik, akkor a Forma-1-nek és a paddocknak egyértelmű időhúzó üzenetet küldene. Egyrészt megkérdőjelezné saját projektje létjogosultságát, így is jópár cikk jelent meg arról, hogy a csapatot eladná az Audinak, akik inkább ajtót mutattak. Másrészt biztosan ismét valami nagyágyú leigazoláson fog dolgozni 2024-re. A 2023-as szezont ha nem is feladná, de inkább a gondolkodás és felkészülés évének szánná. Erre bár megfelel Hülkenberg, de ha német pilótát tudod csak az autódba ültetni, akkor ott már komoly gondok vannak.

Esély az ülésre: 5%

Amennyiben értékeled a Padlógáz munkáját, kérlek segítsd a tevékenységünket pár like-kal és megosztással, hogy így minél több emberhez eljuthassunk. Ha anyagilag is tudsz minket támogatni ezt az alábbi linken teheted meg. Minden segítséget köszönünk! 

https://www.patreon.com/padlogaz

Click to comment