2021.Szeptember 7. Egy nappal azután, hogy Valtteri Bottas bejelentette, hogy az Alfa Romeonál folytatja pályafutását a Mercedes is közzétette a már sokak által várt döntését: George Russell náluk versenyez majd a 2022-es szezonban. A brit pilóta ezzel jövőre megkapja az esélyt, hogy győzelmekért és akár a világbajnoki címért is harcoljon. Hosszú út vezetett idáig, nézzük milyen ösvényen haladt eddig az angol kiválóság és mi az ami olyan vonzóvá tette őt a Stuttgarti cég számára.
Egy srác kelet Angliából
Russell 1998 Február 15.-én látta meg a napvilágot King’s Lynnben, Anglia keleti partján. George egy normál anyagi körülmények között élő házaspár harmadik gyereke lett. Két idősebb testvére születésekor már tízes éveiben járt, így talán még nagyobb figyelmet kapott a Russell családon belül. Apja például megszerette vele a futballt és azon belül is a Wolverhampton Wanderers csapatát, amelynek mindmáig hűséges szurkolója, bátyja Benjy pedig a motorsportok világába vezette bele a kis George-t.

Russell szülővárosa madártávlatból
A versenypályák benzingőzzel telített levegőjébe először 7 évesen szippanthatott bele először, amikor gokartozásba kezdett. George a pályákra az ekkor már 18 éves Benjyvel járt ki, és a tanulóéveket követően 2009-ben megszerezte első bajnoki címét a kadét kategóriában, amelyet az elkövetkezendő 3 évben további 5 összetett győzelem követett.
Száguldás az F1 felé
Russell 2014-ben lépett át a formula autók világába. Ekkor két sorozatban: a Formula Renault 2.0-ban, valamint a Brit Formula 4-ben versenyzett és bár előbbi szériában pusztán 1 dobogóig jutott, utóbbiban viszont egy drámai utolsó versenyes párharcot megnyerve bajnoki címet ünnepelhetett.
A siker pedig új ajtókat nyitott ki George előtt, az angol pilóta ugyanis győzelmét követően már GP3-as autót tesztelhetett 2014 December 8.-án pedig megkapta McLaren legjobb fiatal brit pilótának járó díját, a “BRDC Award”-ot aminek köszönhetően a Kings Lynn-i fiú 100 000 Fontot és egy F1-es tesztet zsebelt be és került közelebb az álmához: a száguldó cirkuszhoz.

Fontos lépés az F1 felé
Az ezt követő két szezonban kicsit visszább esett a brit fiatal előretörése, a Formula- 3 Európai szériájában 2 év alatt mindössze 3 győzelem jött össze neki, az összetettben pedig előbb 6., majd pedig a 3. helyen zárt. 2017 elején ennek ellenére bekerült a Mercedes Junior progjamjába és átkerült a GP3-ba, ahol az ART csapatával egész szezonban magabiztos teljesítményt nyújtott és utcahosszal verte meg a riválisokat. A brit ráadásul 2017 Augusztus első két napján Magyarországon tesztelhette az akkori Mercedest, November 12-én pedig bemutatkozhatott a királykategóriában is: a Force India biztosította számára a lehetőséget, hogy a Brazil Nagydíj első szabadedzésén vezethesse autójukat és először lehessen részese egy Formula-1-es hétvégének.

Először egy Mercedes volánja mögött
Ezt követően felkerült a Formula-2-be, ahol már komoly riválisokkal kellett szembenéznie. Lando Norris és Alexander Albon is kiemelkedett a mezőnyből, a végén azonban kiegyensúlyozottságának és remek időmérőinek köszönhetően legyőzte riválisait és újoncként tudta megnyerni a legmagasabban jegyzett utánpótlás sorozatot.
2018. Október 12-én pedig bejelentették, hogy a Williams F1-es csapatánál folytathatja pályafutását, ahonnét 3 küzdelmes évet követően most megérkezett oda, ahol az álmai igazán valóra válhatnak.
Miért pont őt választotta a Mercedes?
A Formula-1 mindig is egy rendkívül komoly gazdasági terület volt, ahol a csapatok többsége számára az anyagi növekedés legalább annyira fontos mint a történelmi siker elérése. Márpedig ahhoz, hogy egy projekt hosszú távon profitot termeljen elengedhetetlen a megbízható alap. Ennek volt tökéletes példája az utóbbi években a Mercedes istállója, ahol Toto Wolff és Lewis Hamilton egy olyan stabil fundamentumot teremtett, amire egy igazi sikerszériát lehetett felépíteni.
Ezt pedig a riválisok is felismerték és még nagyobb figyelmet fordítva az utánpótlásra, elkezdték keresni, ki lehetne az ő projektjük alappillére. Így érkezett meg Verstappen a Red Bullhoz, Leclerc a Ferrarihoz vagy éppen Norris a McLarenhez – 3 kiemelkedően tehetséges pilóta akikre egyértelműen lehet a csapat jövőjét alapozni.
A Mercedesnek pedig 2017-ben sikerült rábukkania F1-es projektjük jövőjére. George Russell ugyanis több olyan képességgel is rendelkezik, melyek miatt a jövő egyik nagy bajnoka lehet. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy (mint azt az utánpótlás szériákban bemutatta) képes folyamatosan, konstans jó eredményeket szállítani – enélkül ugyanis ma már nem lehet bajnokságot nyerni. A következő nagy erénye a csapattagokkal való remek viszonya. A Formula-1 egy csapatsport, ahol minden egyes szerelő, stratéga, mérnök szerepe hozzájárul a sikerhez, így a jó kapcsolat a versenyző és a gárda többi része között elengedhetetlen a győzelmekhez.

Russell tavaly Szahírban már bizonyította, hogy milyen gyorsan tanul
Mindezek mellett Russell tanulékonysága szintén nem mindennapi. Ennek ékes példája a brit pilóta 2020-as beugrása, amikor mindössze 5 nap alatt olyan szinten képes volt alkalmazkodni a Mercedes autójához, hogy kis híján megnyerte a Szahír Nagydíjat. Ugyanakkor George nem egy türelmetlen versenyző. 2 évet kellett az F1-es mezőny végén töltenie, mire a Williamssel sikerült ismét a középmezőnyhöz csatlakoznia idén, Russell azonban türelmesen kivárta, míg eljön az ő ideje és minden kis előrelépésért kőkeményen megdolgozott.
További fontos előnye a brit pilótának, hogy remek karakterrel is rendelkezik. Egy jól működő projekthez ugyanis elengedhetetlen, hogy a főpilóta mögé rajongók ezrei álljanak be, hiszen a Formula-1 a nagy csapatok számára nemcsak a reklám, hanem az értékesítés helye is.
Mindezek alapján tehát George Russell egyértelműen az akire a Mercedes a jövőjét építheti, az aki jövőre összemérheti tudását, később pedig minden bizonnyal az örökébe léphet a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak.

Login with Patreon
Legyél te is a támogatónk!

Legfrissebb cikkeink
- Csapat Ranking #4
- Miért lehet probléma Adrian Newey megtartása?
- A Forma-1 Miamiba, a Formula-E Monacoba látogat
- Russell és Verstappen szóváltása felesleges volt
- Vége a tavaszi szünetnek! Irány Baku!
- Csak a pénz számít? – Sereghajtók 024
- Ki lehet Lewis Hamilton utódja?
- Visszatér James Allison az aktív szolgálatba
- Dupla forduló vár a Tempelhofon ezen a hétvégén
- Csapat ranking #3
Legutóbbi hozzászólások